Totál hülye (a helyesírás-ellenőrző aláhúzta, mondván: „durva, obszcén vagy bántó szó”) vagyok. Ahelyett, hogy örülnék, hogy szabadnapos vagyok és tanulhatok (na jó, ez valóban nem ad sok örömre okot), hogy majd kedden jól lenyűgözhessem a tanárokat gigantikus könyvelő-tudásommal, amin felbuzdulva rögtön professzori állással kínálnak majd meg, amit persze visszautasítok, mert világot akarok látni, szóval mindezek helyett olyan számokat hallgatok, amik kellemes, de már elmúlt dolgokra emlékeztetnek. Vagy, ami szintén lehetséges, hogy nekem amúgy is mindenről egy zeneszám jut eszembe, ez nyilván fordítva is működik, vagyis zenéket asszociálok hangulatokhoz, emberekhez. Ez hatványozottan igaz, ha az ember lánya Szécsi Páltól hallgatja az Egy szál harangvirág vagy a Távollét című számokat, esetleg Betty Love-tól a Repülj tovább-ot. A lényeg, hogy szerepeljen benne a szeretet, szerelem, elválás, ölelés, mosoly és hasonló pozitív szavak, és egy-két könnycsepp garantáltan legurul az orcán.

Idióta.

Ölelést akarok!

  mylawlife.wordpress.com/2009/01/09/tears