Van net, vagyok en is. Steven csaladja (asszony, gyerekek) hasmeneses virust szedett ossze, ma reggel mar Steven is eleg szarul (haha) nezett ki, azt mondta, masfel orankent kelt fel, hogy takaritson az ugyeletes rosszullevo utan. Szepen szet is teritette a kis virusat itt, merthogy hiaba kerte a fo-fonokot, az nem engedte haza, csak most (reggel 6 ota, es most del van). Remelem, mindenki beteg lesz es be kell zarni a hotelt, rohadt nagy felelotlenseg nem hazakuldeni azonnal! Bent maszkalt a konyhaban, vendegek kozott, de hat itt sose normalisan mennek a dolgok.

Amugy meg semmi se tortenik, csak Lorena hajtogatja, hogy ugyan szeret itt lenni a szigeten, de most elege van belole. Sajnos ezt annyiszor elmondta, hogy en is nyomi lettem, alig varom, hogy hazamehessek. Nem vagyok depresszios (mert az ugyebar egy allapot, en meg csak lehangolt vagyok), csak ha elkepzelem a jo kis tavaszi napsutest, mikozben a Kalvin terrol setalok a Ferenc korut fele, onnan meg a kis egykori zugomba, hat elfog a honvagy. Persze lehet, hogy tok trutyi ido van, es gusztustalan otthon minden, de innen ezt nem latom.

Tegnap mar odaig mereszkedtem, hogy setalni mentem, Kriszta meg is lepodott: Te? Setalni? Hat igen, eddig mindig szar ido volt, nem ismetlem, hogy ez mikkel jar, tegnap meg sutott a nap. Amilyen a szerencsem, a gyalogut, ahol csamborogni akartam, le volt zarva, johettem vissza.

Delutan megnezem a Stephen Fry in America c. sorozat egy-ket reszet. Ez egy nagyon intelligens pasas, es londoni taxival jarja be Amerika mind az 50 allamat, es kozben beszelget emberekkel, meg mesel. Nagyon erdekes!