Jól felb..sztam az agyam, rohadt hotel. Telefonál egy faszi, olyan gyorsan beszél, hogy csak annyit értek, a pénteki jótékonysági vacsorára adná le a borrendelést. Azt hittem, ő a főszervező. Hát erről a karitász-dologról annyit tudok, mint ti. Illetve nem, mert tudom, hogy 130 ember lesz. Ennyi. Na, félig pánikban, mert ugye a fehér bort se tudom megkülönböztetni a vöröstől, megpittyegtetem tehetséges Maggie managert, aki persze nem hallja, mert az egyik pittyegőt otthon felejtette, a másik valószínűleg nem működik. Közlöm a pasival, hogy semmit se tudok se a banzájról, se a borokról, de talán pár bornevet még le tudok írni. Mond is Sárdonét meg Merlót, leírom. Majd amikor Maggie megjelenik, megemlítem neki, hogy ez történt. Ő meg nem is lecsesz, bár én annak fogtam fel, és jól megsértődtem, hanem azon a fikázós, leereszkedő hangján mondja, aminek következtében még a dicséret hallatán is inkább felköti magát az ember, naszóval közli, hogy hát ennek így sok haszna nincs, merthogy asztalok lesznek az eseményen, és kéne neki név meg telefonszám is, hogy tudja, melyik asztal rendelte. Mondom, honnan a lófüttyös picsből kellett volna tudnom, azt se tudtam, hogy asztalok lesznek, azt se tudtam, hogy majd hívnak borrendelést leadni, pláne, hogy adatok is kellenek, nem tájékoztat senki semmiről, úgyhogy csesszék meg. Később ugyanezt a másik manager is eljátssza, így kiváló hangulatban érkeztem meg a bankba (azért se mondom meg, hogy miért mentem be:))

A bankban Barnaby fogad, nagyon aranyos fiúnak látszik, jóképű, fiatal, nagyon előzékeny. Csak amikor beszél, olyan, mintha minden mondata után azt mondaná, hogy "hm". "elkérhetem a káryáját, hm?", "ezt kellene kitölteni, hm", "itt a nyomtatvány, aláírná?, hm". De ez a hm nem is hm, hanem egy gyors, ámde hangos nyelés minden mondat végén, mintha nyáltúltengése lenne, pedig nem is köpköd. Már indulnék, amikor megkérdezi, hogy nem akarnék-e egy másik bankkártyát, nem ezt a csökkent képességű Electront, hanem olyan igazi, teljes jogú állampolgároknak járó credit card-ot. Mondtam, hogy szeretnék, de aszonta a néni, akinél a számlát nyitottam nem egészen 9 hónapja, hogy ez majd 2-3 év (!) múlva lesz lehetséges. Nade Barnaby nem hagyta magát lerázni, biztosított arról, hogy mivel ilyen ügyesen kezelem a pénzem (vagyis hozzá se nyúlok), ezért már most fel tudják ajánlani a szegény bevándorlónak ezt a soha vissza nem térő lehetőséget, csak ma, csak nekem. Jövő hétre kaptam időpontot, és elégedetten távoztam.

Gondoltam, ha már ilyen sikeres voltam idáig, veszek egy farmert, mert csak azt hordom, hiába van több gatyóm is, és lassan úgy nézek ki, mint egy hajléktalan, épp csak a 30 kilós szatyor hiányzik. Két üzlet jöhet itt számításba, az elsőben vagy gyerek-, női- meg férfiruha, vagyis ilyen kicsit centrumos beütésű bolt, minden szinten szinte minden. A csajnadrágok nagyon csajosak, és kb. teszkó minőségűeknek néznek ki, vékony anyag, olyan szabás ami senkinek nem áll jól és ennek megfelelő ár. A másik üzletben rájövök, hogy a nőket a férfiaktól a méret különbözteti meg. Akkor vagy nő, ha a max. 12-es nadrág simán rádmegy, onnantól csak a pasirészlegen vásárolhatsz (bár itt legalább nem kísérnek az eladók részéről megalázó pillantások, nincs "ekkora méretben nincs" beszólás, óriási hangsúllyal az "EKKORA" szón). Felcaplatok a fiúszintre, nagyon csini gatyák, csak épp 70-100 font darabja, mert ultramárkás mindegyik. A leértékeltek kerülnek 50-be, és azok se jók rám. Most kérek mindenkit, hogy legyen velem megértő, tényleg fürdök minden nap, fogat is mosok, a ruháim is tiszták, csak épp kissé elhasználtak és/vagy nem az alkalomnak megfelelőek lesznek a legközelebbi találkozásnál.

És most megyek fallabdázni, hátha lefogyok és egyszer engem is nőnek tekintenek a bótban. Csók.